A Pediatrics című tudományos folyóiratban közölt tanulmány szerint ez nem jelenti azt, hogy az internet a felelős a depresszió kialakulásáért. Másfelől azoknál a tinédzsereknél is fokozott a betegség veszélye, akik nem szörfölnek az interneten. Szakemberek szerint az utóbbinak az a magyarázata, hogy a gyerekek napjainkban egyre inkább a világhálón teremtenek kapcsolatot, építenek barátságot, így azok, akik nem csatlakoznak az internetre, kirekesztve érezhetik magukat. Ennek megfelelően - vélekednek a svájci kutatók - mind a túlzott, mind pedig a mellőzött internethasználat jele lehet annak, hogy egy tizenéves nehéz időszakon megy át.
A Lausanne-i Egyetem Pierre-Andre Michaud által vezetett szakemberei 7200 16 és 20 év közötti fiatal szokásait mérték fel a kutatáshoz. A napi két óránál többet internetező tinédzsereket tekintették fokozott felhasználóknak, a heti pár alkalommal és napi két óra közé eső internetezőket pedig szokványosnak. A felmérés során a megkérdezettek egészségügyi állapotukkal kapcsolatban is információkkal szolgáltak, beleértve az esetleges depressziós tüneteket, például azt, hogy milyen gyakran éreznek szomorúságot vagy reménytelenséget.
A túl sokat vagy ellenkezőleg, egyáltalán nem internetező fiatalok nagyobb valószínűséggel érezték magukat lehangoltnak vagy nagyon lehangoltnak. A fiúknál ebben a csoportban valamivel több mint harminc százalékkal volt nagyobb esélye annak, hogy depresszió tüneteit észleljék, szemben a mérsékelt internethasználókkal. A lányoknál a világhálón töltött túl sok idő 86 százalékkal növelte a depresszió kockázatát, az internettől távol maradó lányoknál 46 százalékkal volt magasabb a betegség veszélye azokhoz képest, akik mérsékelt internetfogyasztók.
A túlzásba vitt netezés más egészségügyi veszélyeket is rejt - mutattak rá a kutatók. A mértéktelen felhasználók 18 százaléka túlsúlyos volt, míg a mérsékelt internetezőknél ez az arány 12 százalékot tett ki. A lányoknál a túl sokat internetezők 59 százaléka alváshiánnyal küszködött, míg a világhálón csak mérsékelten jelenlévő lányoknál 35 százalék volt ez az arány.