Menu      

Első helyen a Windows 7

Bár elõdjét sem lehet totális csõdnek nevezni (hiszen azért a vegyes fogadtatás ellenére mégis szép példányszámban fogyott), vitathatatlanul a Windows 7 pótolta sokak hiányérzetét, amely a Windows XP megjelenését követõ években lassan kialakult.
Ezt jól mutatja, hogy az utód a debütálást követõ másfél évben korábban nem látott ütemben fogyott, mostanra pedig a Microsoft szerint ebbõl a szempontból abszolút világelsõnek számít, hiszen korábban egyetlen rivális operációs rendszer nem terjedt még ilyen gyorsasággal a kezdeti idõszak alatt. Arra még nincs válasz, hogy mindez hogyan alakul az újabb verzió megjelenésével, amelyre már nem is kell sokat várnunk.

A Windows csapat blogoldalán közölt bejegyzésbõl megtudhatjuk, hogy 18 hónappal a 2009. októberi rajt után immár 350 millió példány talált gazdára, ez pedig azt jelzi, hogy nemcsak az otthoni felhasználás terén, de a vállalatok körében is jól terjed a szoftver. A jelek szerint az üzleti szféra szereplõi is rászánták magukat a váltásra, vagy legalábbis annak megtervezésére, így az elkövetkezõ 1-2 évben további gyors növekedésnek lehetünk tanúi ezen a területen. Jellemzõ, hogy a cégek túlnyomó többsége az igencsak koros XP-t váltja majd le az új példánnyal, amivel még mindig sokak elégedettek, míg a Vista kapcsán inkább csak azt mondhatjuk el, hogy elõkészítette a terepet a Windows 7 számára, saját magának nem sok esélyt hagyva.

Felfoghatjuk persze úgy is, hogy a Vista sok tekintetben korai próbálkozás volt (még az XP-t követõ hosszú csend után is), az általa támasztott hardveres követelmények még sokak számára nem voltak megemészthetõk, míg ma ez már kevésbé érint minket hátrányosan, hiszen tovább gyorsultak a számítógépek, még nagyobb merevlemezekkel, sõt immár SSD-meghajtókkal. A Windows 7 sem jelentõs mértékben kisebbnek, sem drasztikus módon gyorsabbnak nem nevezhetõ közvetlen elõdjével összehasonlítva, mégis szinte minden bejött neki, a megjelenést követõen több mint kétszer olyan gyorsabb ütemben fogyott, tavaly õsszel pedig elérte az elsõ 175 milliót.

Ez utóbbi mondat egyébként azt is jelenti, hogy a második 175 millióra nem kellett ugyanannyit várni, ez már 11 helyett alig 7 hónap alatt összejött, ezzel pedig naponta (!) 300 ezerrel több példány kelt el világszerte mint az elsõ idõszakban. Különösen az üzleti világ lassan erõsödõ érdeklõdése (vagy beletörõdése) érinti kedvezõen a szoftvercéget, hiszen itt ismét óriási bevételre tehetnek szert, még akkor is ha a Windows 7 ebbõl a szempontból tulajdonképpen nem lóg ki a sorból - a vállalatok a Microsoft szerint is általában a megjelenés után egy-másfél évvel kezdenek el komolyan foglalkozni a váltás gondolatával, itt inkább a Vista volt kivétel, amelynek alkalmazásától sokan mereven elzárkóztak, lásd Intel és társai. Az IDC arra számít, hogy a vállalatok 90 százaléka szánja el magát a fontos lépésre, ezzel pedig 140 dollárt tudnak majd spórolni minden egyes PC-n, vagyis még meg is éri nekik a manõver.

A blogbejegyzésben (nem véletlenül) azt is felsorolják, hogy mi minden követte az operációs rendszer debütálását, ez a lista pedig szintén jó ütemben bõvül. Elindult útjára a Windows Live Wave 4 (a Hotmail néhány javításával és a Windows Live Essentials 2011 csomaggal), valamint megjelent az operációs rendszer elsõ javítócsomagja (amely szokás szerint egyes esetekben több galibát okozott, mint amennyi hibát kiküszöbölt), valamint felbukkant az Internet Explorer 9, amely a webes szabványok felé tett komoly lépésként értékelhetõ, végre a Microsoft fejlesztése itt is kezd közelíteni az alternatív megoldásokhoz. A felgyorsult tempó jeleként már el is húzták a mézesmadzagot a felhasználók elõtt az IE 10 személyében, illetve jelezték, hogy a 2012 végén megjelenõ Windows 8 immár ARM processzorokon is vidáman elfut, vagyis nem lesz szükség külön verzióra a táblák és okostelefonok által fémjelzett szegmens megfelelõ kiaknázásához.

Az újabb családtag elõzetesét jelenleg is többen tesztelik, itt még komoly munkára lesz szükség a szoftver véglegesítéséhez. Ennek is köszönhetõ, hogy egymás után jelennek meg a hírek a különbözõ újításokról, a platformban fellelhetõ funkciókról és egyéb apróságokról, a szivárgás pedig lassan vízözönné változik, a jelek szerint a munkában résztvevõk nem tudják tartani a szájukat. Az SG lapjain már olvashattunk arról, hogy mit is tudhattunk meg a különbözõ források jóvoltából, itt pedig a hibrid boot, a különbözõ felhõ-szolgáltatások, a módosított feladatkezelõ, valamint a kezelõfelületeten végrehajtott változtatások érdemeltek említést.

Ez azonban még nem a lista vége, az újabb beszámolók szerint további betûkészletek (a Segoe UI családon belül), az Internet Explorer esetében immerzív megjelenítési mód (a böngészõ beolvasztása az asztalba), szorosabb felhõ-integráció, valamint a .NET Framework 4 integrálása várható, viszont a korábbi verziók (3.5, 2.0, 1.1 stb.) nem kerülnek be a szoftverbe, így azokat szükség esetén nekünk kell majd letöltenünk a világhálóról. A YouTube portálon idõközben megjelent egy videó, amelyben az érintõképernyõn támogatott belépési módot láthatjuk mûködés közben, és itt várhatóan további részleteket tudunk meg, mielõtt a Windows 8 jövõre elkészül, illetve 2013 elején elérhetõvé válik a nagyközönség számára.

Érdekes lesz látni, hogy az utód felbukkanása miként hat majd a jelenleg verzió további szereplésére. Egyes piackutatók most még azt jósolják, hogy a Windows 7 idõvel mindenhol leválthatja az XP-t kérdéses azonban, hogy ez mennyiben lehetséges, ha a Microsoft a jövõben is ugyanilyen feszített tempóban készíti el az újabb és újabb családtagokat - az is komoly lehetõségként merül fel, hogy az XP sikere megismételhetetlen lesz, már csak azért is, mert az utódoknak nem jut hasonlóan hosszú kifutási idõ. Amennyiben a nyolcadik változat szintén sikeresnek bizonyul, a hetes könnyen feledésbe merülhet, hiszen (komoly marketinghadjárattal, valamint az alapvetõ emberi természet kiaknázásával) az újabb szoftverek birtoklása szinte státuszszimbólummá vált, ez pedig újabb gyors váltást és komoly bevételi mutatókat eredményezhet a családon belül.

Ezt természetesen lassabban követné az üzleti világ, még akkor is, ha például a Forrester elõrejelzésében a cégek 88 százaléka tervezi a váltást (Windows 7-re), csaknem felük pedig már az elkövetkezõ egy évben meglépné azt. Ezt az Office csomag esetében is nagyobb hajlandóság kíséri majd a Converter Technology jóslata szerint, és kíváncsian várjuk, meddig tart a nagy nekibuzdulás, miként befolyásolja majd azt az újabb verzió.

Első helyen a Windows 7

#totalstudio